A segítők is segítségért kiáltanak

Forrás: MTI

A legfejlettebb ipari országok és az Öböl menti arab országok 1,8 milliárd dollárt ajánlottak fel a szíriai menekülteket segélyező ENSZ-ügynökségek támogatására. A mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő felajánlásból beérkező összegeket elsősorban a világszervezet menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) és világélelmezési programjának (WFP) utalják majd – mondta el New York-i sajtótájékoztatóján Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

Steinmeier megjegyezte, hogy Németország egymaga 100 millió dollárt ajánlott fel erre a célra. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2015-ben világszerte összesen mintegy 20 milliárd dollárt kell humanitárius akciókra fordítani. „Egyetlen térsége sincs a világnak, ahol a menekültek ügye jelenleg ne lenne téma” – fogalmazott Frank-Walter Steinmeier a menekültügyi válságról tartott külügyminiszteri szintű találkozót követően, hozzátéve, hogy a nemzetközi közösség ma a második világháborút követő legnagyobb menekülthullámmal szembesül, és ebben a helyzetben „a nemzetközi segélyszervezetek maguk is segítségért kiáltanak”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!