Sehova sem vezető főutat vett át Botka és Ujhelyi?

Forrás: mno.hu

Nem autópályát, csak egy sehova sem vezető főutat vett át a szocialista párt két helyi politikusa, Botka László és Ujhelyi István – olvasható a szegedi Fidesz közleményében. Az Állami Autópálya Kezelőtől ugyanis a Fidesz megtudta, hogy az átadott szakasz még csak gyorsforgalmi útnak sem minősülhet, egyszerű főútról van szó, amelynek üzemeltetése 30 millió forintba kerül a teljes átadásig. Ha a kampány hevében nem kellett volna átadni ezt a csonka szakaszt, akkor az építkezés zárt területen folyna, és nem lenne szükség erre a 30 milliós kiadásra – vonja le a következtetést a szegedi Fidesz.

Megjegyzik: mivel ezt az átadott szakaszt csak a 7,5 tonnánál kisebb járművek használhatják, így a kamionok fel sem hajthatnak rá, mivel azok tömege meghaladja a 20 tonnát is, tehát felesleges volt az kampányátadás. Botka László és Ujhelyi István a Fidesz szerint amellett, hogy tudatosan félrevezette a szegedieket, saját maguk fényezésére az adófizetők pénzéből elpazarolt 30 millió forintot! Ez az összeg 3000 iskolás korú gyermek 1 hónapi étkezése – áll a közleményben.

A szegedi Fidesz ezért közleményében azt kéri, hogy Botka László és Ujhelyi István fizesse vissza ezt a 30 milliót az adófizetőknek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!