Seszták Miklós aláírta Újpest milliárdos sportfejlesztési programját

kdnp.hu – 24.hu

A Szilágyi út, Tábor utca, Erdősor út által határolt területen újul meg az UTE labdarúgói, atlétái és tornászai által használt sportingatlan, miután kétéves előkészítő munka végén 2016. szeptember 22-én Seszták Miklós kereszténydemokrata fejlesztési miniszter és Wintermantel Zsolt polgármester aláírta azt a sportfejlesztési programot, amely az UTE, Újpest Önkormányzata, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium együttműködésében száz százalékos állami támogatásból valósul meg – számolt be a klub honlapja.

A fejlesztési program első ütemében egy multifunkcionális sportcsarnok, egy kézilabda pálya méretű edzőcsarnok, valamint három-három  füves és műfüves nagypálya valósul meg.

A második ütemben felépül egy jég és curling csarnok, meghosszabbodik a futófolyosó, megújul az atlétika pálya, készül egy futókör a hosszútávfutóknak, valamint streetball, strandröplabda és teniszpályák is ki fogják szolgálni a sportolni vágyókat.

A megvalósuló létesítmények a hivatásos sportolók mellett a tömegsportolók igényeit is kielégíti majd, így a megvalósuló beruházások rekreácós és egészségmegőrző szerepet is betöltenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!