Siker a Fidesznek és a kereszténydemokratáknak

A kereszténydemokrata és a liberális vonal közötti választás volt a tétje az Európai Néppárt helsinki kongresszusának, ahol magyar szempontból sikeres eredmény született – mondta a Magyar Időknek Gál Kinga Manfred Weber csúcsjelöltté választásával kapcsolatban.

kdnp.hu – MTI

Az Európai Parlament fideszes képviselője egyúttal kiemelte: Magyarországhoz egyértelműen a bajor politikus által képviselt értékrend áll közelebb, szemben a finn Alexander Stubb-bal, aki a néppárton belül a liberális irányzatot képviseli, és megválasztása minden bizonnyal nagyobb támadási felületet jelentett volna a magyar migrációs politikával szemben.

– Weber a kampánybeszédében is a kereszténydemokrácia, a család és a nemzeti kisebbségek jelentőségét hangsúlyozta. Úgy gondolom, hogy ezek elengedhetetlen értékek egy erős Európai Néppárt számára. Kimondhatjuk, hogy a Fidesz is nyert Weber csúcsjelöltségével – hangsúlyozta Gál Kinga, hozzátéve: Helsinkiben a magyar kormánypártok megkerülhetetlensége is egyértelművé vált, ugyanis a hazai delegáció a pártcsalád ötödik legerősebb blokkjaként támogatta a politikust.

Weber szeptemberben maga is megszavazta a magyar jogállamiságot firtató Sargentini-jelentést, majd párbeszédet sürgetett az Orbán-kormánnyal. Gál Kinga ezzel összefüggésben elmondta: ma a párbeszédnél egyértelműen többről van szó, és mindenki számára egyértelmű, hogy a néppárti egységhez szükség van a magyar delegációra. – A Sargentini-jelentés nem képezheti alapját a néppárt és a Fidesz kapcsolatának – szögezte le.

Azzal kapcsolatban, hogy hazánk egyik fő uniós kritikusa, a holland munkáspárti Frans Timmermans is bejelentkezett az Európai Bizottság elnöki pozíciójára, a politikus közölte: látva a szocialisták Európa-szerte gyenge teljesítményét, erre kevés esély van. Mint mondta, az emlegetett néppárti egység szinte biztossá teszi, hogy egy jó választási teljesítmény esetén Weber kerüljön Jean-Claude Juncker megüresedő székébe.

– Azt gondolom, hogy az Európai Tanácsban is azok vannak többségben, akik figyelembe akarják venni az európai parlamenti választások eredményét és a polgárok akaratát – fogalmazott Gál Kinga.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!