Simicskó István: követendő, hogy jobb helyzetben lévő családok rászoruló családokat támogatnak

Másfél millió forint gyűlt össze a családszervezetek első közös adventi jótékonysági vásárán, a daganatos gyerekek gyógyulását segítő Őrzők Alapítványnak szánt adományt pénteken adták át Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Király Nóra, a rendezvény főszervezője felhívta a figyelmet arra, hogy az egymillió-ötszáztizenegyezer forint alig néhány óra alatt gyűlt össze a november 26-i vásáron, amelyen több mint 50 civilszervezet árulta saját készítésű portékáit a Várkert Bazárban. A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója hangsúlyozta, hogy a rendezvényt első alkalommal, de hagyományteremtő céllal szervezték meg, és jövőre nagyobb térben, egész naposra bővítve szeretnék újra megrendezni.

Simicskó István kereszténydemokrata honvédelmi miniszter az adomány átnyújtása alkalmából az összefogás és a közös felelősségvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet, és követendő példának nevezte a kezdeményezést, amelynek keretében jobb helyzetben lévő családok rászoruló családokat támogatnak.

Az összegyűlt adományt az alapítvány olyan családi otthon felújítására fordítja, amelyben a beteg gyerekek együtt lehetnek szüleikkel a sokszor hosszúra nyúló kezelések alatt.

Jelenleg öt otthonban tudnak fogadni olyan családokat, amelyek olyan messze laknak Budapesttől, hogy nem vagy csak nagyon nehezen tudják megoldani, hogy kezelés alatt álló gyermeküket látogassák. A most átadott összeget egy hatodik otthon felújítására fordítják – közölte Dukász Hanga, az Őrzők Alapítvány alelnöke.

Szabó András, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának igazgatója kiemelte: hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy milyen nagy terhet ró a családra egy gyerek betegsége, és annak ellenére, hogy a daganatos gyerekek gyógyulási aránya egyre jobb, mind a család, mind a beteg számára nagyon megterhelő, ha sokáig kell nélkülözniük egymást. Mint mondta, korán felismerték, hogy minden szempontból sokkal hatékonyabb, ha az egész családot egységben kezelik, és ehhez a munkához nyújtanak nagy segítséget az alapítvány által működtetett családi otthonok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!