Simicskó István: soha nem volt ennyire indokolt a népszavazás

kdnp.hu – MTI

Az október 2-ai népszavazás soha nem volt annyira időszerű és indokolt, mint most – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter hétfőn az MTI-nek Margaritisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője kijelentésére.

A szóvivő hétfőn azt mondta Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság nem áll el a kötelező uniós kvótarendszerre vonatkozó tervektől, annak ellenére, hogy egyesek így értelmezték a brüsszeli testületet vezető Jean-Claude Juncker múlt heti kijelentését, amely szerint a szolidaritásnak szívből kell jönnie, nem lehet kierőszakolni.

Simicskó István ezzel kapcsolatban az MTI-nek telefonon elmondta: Brüsszel sokadjára teszi egyértelművé, hogy esze ágában sincs visszavonni a kvótacsomagot, sőt az Európai Parlament – egy múlt heti állásfoglalása alapján – felgyorsítaná a betelepítési programot.

Hozzátette, hogy a kvótacsomagnak három, különösen veszélyes eleme van: az egyik, hogy Brüsszel egy előre meghatározott kvóta alapján elosztaná a bevándorlókat a tagállamok között, ami alapján Magyarországra is bevándorlók ezreit telepítenék. Ezzel együtt óriási pénzbüntetéssel sújtanák azokat az országokat, amelyek elutasítják a kényszerbetelepítést. Sőt a fentiek mellett Brüsszel a családegyesítést is megkönnyítené, így tovább növelve a betelepítettek számát – sorolta Simicskó István.

„Ez a kvótacsomag – úgy látjuk – súlyos gazdasági, kulturális és biztonsági kockázatokkal jár, amit nem szabad felvállalnunk" – hangsúlyozta. Hozzátette: a népszavazás nem a belpolitikai küzdelmeinkről szól, hanem Magyarország jövőjéről, ezért a miniszter mindenkit arra kért, hogy pártpolitikai nézetektől függetlenül éljen állampolgári jogával, vegyen részt a népszavazáson és szavazzon nemmel.
    
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!