Sólyom László visszaküldte a törvényt

Forrás: MTI

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a társasházi törvény módosítását tartalmazó törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

A közlemény szerint a visszaküldött törvény alapján a jövőben az ügyészek gyakoroltak volna törvényességi felügyeletet a társasházak felett. Az ügyész e felhatalmazás alapján betekinthetett volna a társasház dokumentumaiba, intézkedéseket kezdeményezhetett volna, illetve, ha megítélése szerint a törvényesség másként nem állítható helyre, bírósághoz fordulhatott volna. A köztársasági elnök álláspontja szerint azonban az ügyész törvényességi felügyelete nem összeegyeztethető a közös tulajdonnak azzal a sajátos formájával, amely a társasházakat jellemzi. Az új rendelkezés emellett ellentétes lenne az ügyész hagyományos szerepkörével is, különös tekintettel a társasházak nagy számára – olvasható az indoklásban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!