A stabil költségvetésnek és a kiszámítható gazdaságpolitikának köszönhető a csok

Forrás: MTI

Az előző évek stabil költségvetése és kiszámítható gazdaságpolitikája lehetővé tette, hogy 2016-ban a kormány otthonteremtési programot indítson – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: ennek egyik része a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), illetve az első házasok kedvezménye, amit havi ötezer forint és adókedvezmény formájában lehet igénybe venni.

Kifejtette: a családi otthonteremtési program a jelenlegi jogszabályok alapján három pilléren nyugszik.

Az egyik a családok otthonteremtési kedvezménye, a másik az áfához kötődő kedvezmények, új lakásvásárlásnál 27 százalékról 5 százalékra csökkent az áfa mértéke, saját használatra épülő lakásnál az építéshez, telekvásárláshoz, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó számla értékének az áfatartalmát tudják vissza igényelni maximum 5 millió forint értékig.

A harmadik elem a kamattámogatott hitel, amely maximum 10 millió forint értékben 25 éves kamatperiódusra, 3 százalékos állami kamattámogatással tudják felvenni a hitelt az erre jogosultak.

A feltételeket két új jogszabályban rögzítik, amelyek várhatóan egy hónapon belül megszületnek a kormány döntésétől függően – tette hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!