Forrás: MTI
Suchman Tamás szocialista politikus szerint az MSZP marcali elnöke antiszemita nézeteket vall. A volt privatizációs miniszter a HírTV-nek arra a kérdésére, hogy azért támadják-e, mert kiáll a zsidóságért az MSZP-n belül, igennel válaszolt. Szerinte Harján Dávid szocialista választókerületi elnök ezért nem fogad el semmit, amit ő mond.
Kifejtette, hogy helyben vitát kezdeményezett erről az elnökségben, de a vezetésből „nem vitték ezt tovább” megyei, illetve országos szintre. Arra a kérdésre, hogy antiszemita nézetek állnak-e a hátterében annak, hogy nem az ő jelöltjeit fogadta el a helyi elnökség, Suchman Tamás úgy reagált, hogy „mit mondjak, hogy ha Magyarországon a baloldalnak 38 százaléka, akkor pont Somogyban nulla százalék?”
Kérdésre arról is tájékoztatott, hogy a zsidósággal kapcsolatos helyi problémáról beszélt az országos vezetőséggel, azt mondta, kérte, hogy foglalkozzanak ezzel, de senki sem kérdezte azóta. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országos vezetés tagjai nem antiszemiták, csak nem elég bátrak.
A politikus elismerte, azt üzente Harján Dávidnak, hogy megüti a száját, erről azt mondta, ez olyan, mint amikor a gyerekeknek a szájára vernek, ezzel akarta fegyelmezni.
Harján Dávid a HírTV-nek azt mondta, Suchman Tamás össze-vissza beszél, próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Az MSZP marcali választókerületi elnöke, azután jelentette fel Suchman Tamás szocialista politikust, hogy állítása szerint a volt privatizációs miniszter őt és barátnőjét is megfenyegette, ráborította az asztalt múlt pénteken a marcali piacon, ahol ajánlásokat gyűjtöttek.