Sukorói modelltől tartanak a zöldek

Forrás: nol.hu

Egy hét alatt minősítheti kiemelt beruházássá a kormány a Fagen nevű amerikai cég Dunaföldvár mellé tervezett etanolüzemét. A projekt terveit hétfőn hozták nyilvánosságra, szerdán került fel a gazdasági tárca honlapjára a minősítésről szóló rendelet-tervezet, pénteken pedig már le is járt a jogszabály véleményezésére szolgáló határidő. A zöldek szerint az eljárás a „sukorói modellt” idézi: ennyi idő alatt nem lehet megalapozottan: a valós előnyöket és hátrányokat mérlegelve dönteni.

Amint arról a Népszabadság már beszámolt, a Fagen üzemében a szintén amerikai Cargillen keresztül hazánkban vásárolt gabonából terveznek etanolt gyártani, elsősorban exportra. A beruházás nyomán több mint a duplájára nőne a jelenleg évi 150 ezer tonnás hazai etanolgyártó kapacitás. Ez mindenképpen pozitív fejleménynek tűnik, a lap által megkérdezett szakértők szerint az üzemnek negatív hatásai is lehetnek, amelyekkel a támogatási döntés meghozatalánál számolni kell.

Az etanolgyár kukoricaigénye kismértékben növelheti a hazai élelmiszerárakat. Ezen túl – annak ellenére, hogy Európában etanolhiány van, vagyis a kontinens országainak jelenlegi etanolszükségletét csak importtal lehet fedezni – akár értékesítési nehézségek is felléphetnek.

A beruházással kapcsolatos minősítési tervekre elsőként felfigyelő szervezet, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) arra figyelmeztet, hogy a mindössze két és fél napos határidő ellentétes az elektronius információszabadságról szóló törvénnyel. Ráadásul ilyen rövid határidő alatt – amelyről a közvélemény csak utólg értesült – nem is lehet megalapozott, részletesen indokolt véleményt készíteni.

A zöldek levelet írtak a tárcának, amelyben azt kérik, hogy biztosítson a törvényes előírásoknak megfelelő határidőt a kormányrendelet-tervezet véleményezésére. Az MTVSZ álláspontja szerint egyébként nem állnak fenn a kiemelt beruházássá nyilvánítás feltételei.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!