Súlyos jogsértések történtek az alkotmányossággal szemben

Forrás: MTI

A köztársasági elnök autoritását a baloldali értelmiség rombolta le azzal, hogy Mádl Ferencet és Sólyom Lászlót „benyomták a jobboldali elnök pozícióba” – mondta a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője ezt a XXI. Század Intézet „Királyságot akarunk? – Új alkotmányt, de milyet...” című i kerekasztal-beszélgetésén.

A politikus úgy látja, az alkotmánybírák autoritását is a baloldali értelmiség rombolta le például azzal, hogy Gyurcsány Ferencnek a parlamentben „volt képe kijelenteni, hogy amikor az Alkotmánybíróság meghozott egy-egy döntést, akkor azt a Fidesz érdekében tette”.

Navracsics Tibor azt mondta, az igazi, súlyos jogsértések nem magával az alkotmánnyal, hanem az alkotmányossággal szemben történtek. Szerinte erre példa az, hogy 2006. október 23-án magyar rendőrök azonosító jelzés nélkül gumilövedéket lőhettek ki békés tüntetőkre. Ez ugyanis konkrétan az alkotmány sérelmét nem jelenti, az alkotmányosságét viszont igen – fejtette ki.

„Meg lehet alkotni a világ legtökéletesebb alkotmányát királyostul, kétkamarástul, mindenestül: ha az emberek, akiknek be kellene tartaniuk az alkotmányt, és az alkotmányosság szabályainak engedelmeskedniük kellene, ezt nem teszik - hatalmi érdekekből” – vélekedett a frakcióvezető. Álláspontja szerint az elmúlt nyolc év egyik legsúlyosabb problémája az, hogy az aktuális MSZP-SZDSZ-kormány úgy gondolta, az alkotmányosság „ha nekik játszik, (...) nem szabad bántani, de ha nekik hátrányos, akkor az egy nyugodtan lerombolandó dolog”.

Navracsics Tibor szerint a jelenlegi magyar alkotmány igazi problémája az, hogy egy „identitásában bizonytalan alaptörvény”, mégpedig azért, mert ma a magyar politikai közösség egy identitásában bizonytalan politikai közösség. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: elképzelhetetlennek tartja például azt, hogy lenne a Földön még egy olyan ország, ahol pártok a határon túli nemzetrészek ellen kampányolnának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!