Százhuszonöt új munkahelyet teremt Debrecenben a Richter

kdnp.hu

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója (k) és Papp László, Debrecen polgármestere (j) a Richter Gedeon Nyrt. beruházásbejelentő sajtótájékoztatója után Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. március 8-án.

A magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja a Richter gyógyszergyár 15 milliárd forintos biotechnológiai kapacitásbővítő beruházását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: a debreceni kapacitásbővítés révén 125 új munkahely jön létre magasan kvalifikált speciális munkakörben.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a debreceni üzem fejlesztése az idén kezdődik, és 2018-ban fejeződik be.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar gazdaság növekedése új fázist ért el azzal, hogy egyre több olyan magyar tulajdonosi hátterű közepes és nagyvállalat működik, amelyek képesek önálló fejlesztésekre, és részesévé tudnak válni az ezt támogató rendszernek.

A külgazdaság-orientált külpolitikának az is eredménye, hogy a magyar vállalatok a külpiaci lehetőségek bővülésével itthoni gyártási kapacitásukat növelik – jelentette ki a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte, a Richter bizonyítja, hogy Magyarországon világszínvonalú, nagy hozzáadott értékkel rendelkező termékeket lehet gyártani, és a kiváló minőségű termékek jelentős hányadát exportpiacon lehet értékesíteni.

A magyar export rekordot döntött tavaly – emlékeztetett a miniszter, aki szerint ez nem lett volna lehetséges, ha a gyógyszerexport nem ér el ugyancsak rekordot.

Tavaly volt minden idők legmagasabb magyar gyógyszerkivitele, 4,5 milliárd euró értékben, ebből 1,2 milliárd a Richter kiviteléhez kötődik – ismertette a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!