Forrás: MTI
Az Állami Számvevőszék 2009-12 közötti időszakot és első lépcsőben nyolc felsőoktatási intézményt érintő vizsgálata szabálytalanságokat tárt fel a gazdálkodási jogkörök gyakorlásában az intézmények többségénél.
Horvátné Herbáth Mária felügyeleti vezető az általános tapasztalatokról tartott sajtótájékoztatón elmondta: egyes intézmények megsértették a közbeszerzésekre vonatkozó előírásokat, a hallgatói költségtérítéseket nem a kincstárnál vezetett számlán kezelték. Az állami felsőoktatási intézmények fenntartója alapvetően szabályszerűen látta el alapítói és egyéb feladatait.
Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke kiemelte: 2009-12 között a hatályos felsőoktatási törvény a pénzügyi és vagyongazdálkodási területeken bármely más költségvetési szervhez képest nagyobb önállóságot biztosított az állami felsőoktatási intézmények számára, ezzel azonban nem minden esetben tudtak élni. Több intézmény pénzügyi egyensúlya megingott, mintegy feléhez költségvetési felügyelőket, illetve főfelügyelőket rendeltek ki – hangsúlyozta az alelnök.