Szájer József: Szükség van a kereszténydemokrata értékek védelmezésére

A Fidesz a kereszténydemokrata értékek miatt csatlakozott az Európai Néppárthoz (EPP), és bár az EPP pártjainak jelentős része elmozdult a baloldali-liberális irányba, a kereszténydemokrata értékek védelmezésére továbbra is szükség van - jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

kdnp.hu – MTI

Hangoztatta: egy pártcsalád sikere azon múlik, hogy miként tudja kezelni a belső nézetkülönbségeket. „A kisebb liberális, szocialista és zöld pártok megengedhetik maguknak az ideológiai tisztaságot, ők könnyen megszabadulhatnak az elhajlóktól. Az EPP viszont egy néppárt, amely ha nem egy széles platformot képvisel, akkor nem lesz képes a hatalom ügyeibe beleszólni a jövőben" - fejtette ki.

„Abban vagyunk érdekeltek, hogy az Európai Néppártot mint a politikai mező közepén álló pártcsaládot áthúzzuk a jobboldalra, továbbá hogy az EPP a jövőben ne a bevándorláspárti erőkkel kössön koalíciót" - fogalmazott Szájer József.

Kiemelte azt is, hogy a Fidesz az EPP legsikeresebb tagpártja. Az pedig szerinte „értelmezhetetlen, hogy miért akarja egy pártcsalád a legsikeresebb pártját kizárni".

A közelgő EP-választás hangsúlyaival kapcsolatban a képviselő kijelentette: „olyat nem tudok mondani, ami ne lenne összefüggésben a bevándorlással". Úgy vélte, „a tét az, hogy meg tudjuk-e védeni keresztény gyökerű európai életmódunkat és kultúránkat".