Szájer szerint visszafelé megyünk az időben

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: MTI </p>

„Most eljutottunk oda, hogy elértünk 1988. március 30-ig, s innen visszafelé megyünk” jelentette ki Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a párt 21. születésnapján a hagyományosan a Bibó Szakkollégiumban tartott ünnepségen, ahol ott volt Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz több alapító tagja, országgyűlési képviselője, de jelen volt Stumpf István az Orbán-kormány volt kancellárminisztere és Bayer Zsolt publicista is.
    
Szájer József közölte: a független intézmények függetlenségének garantálása terén is húsz évvel léptünk vissza az időben. Napjainkban azt látjuk, hogy a köztársasági elnököt, a Legfelsőbb Bíróságot, az Alkotmánybíróságot, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét támadja a kormányzat, de korábban a Nemzeti Bankot, a legfőbb ügyészt is durván megtámadta a hatalom.
    
A magyar néppárti EP-delegáció vezetője közölte: most látszik, hogy a szabadságjogok visszavétele, a független intézményekkel szembeni támadás hogyan vezet gazdasági és morális politikai csődhöz.
    
Szájer József szavai szerint ma "szörnyűséges" dologgal fenyegeti a baloldal az embereket, s ez a szabad választás. Hozzáfűzte, utoljára Grósz Károlytól hallott hasonlót, amikor is az MSZMP miniszterelnöke a sportcsarnokban mondott beszédébe azzal riogatott, hogy ha itt demokrácia lesz és szabad választások lesznek, akkor fehérterror fog tombolni az utcán". S

Szájer József szerint ma még ennél is rosszabb a helyzet, jelenleg a szocialisták legfiatalabb nemzedéke azzal fenyegeti a magyar embereket, hogy káosz lesz, összeomlás lesz akkor, ha a demokrácia legalapvetőbb szabályát, a választásokat megtartjuk, és az emberek szabadon gyakorolhatják e jogukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!