A szakértő szerint soha nem voltak ilyen jók a magyar-kínai kapcsolatok

kdnp.hu – MTI

Soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai politikai kapcsolatok, mint most, és a gazdasági együttműködés is elég szoros a távolság ellenére – jelentette ki Salát Gergely Kína-kutató az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában a kínai és a kelet-közép-európai vezetők rigai csúcstalálkozójával kapcsolatban.

A szakértő azt mondta, hogy az összefogás Kínával a magyar infrastruktúra, például a vasút jelentős fejlődését eredményezheti, de ha még sikeresebben alakul, munkahelyeket is teremthet.

Salát Gergely úgy fogalmazott: Kína a világ minden részén befektet, terjeszkedésének egy „kis lába" Magyarország.

A kutató közlése szerint 2012 óta minden évben találkozik tizenhat kelet- és közép-európai ország, valamint Kína kormányfője, ami azért jó Kínának, mert így nem kell egyenként foglalkoznia a térség államaival.

A szakértő arról is beszélt, hogy Kína próbál átállni a mennyiségi fejlődésről a minőségire.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!