Forrás: MTI
Szilágyi Imre, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint a jelenlegi felmérések alapján csaknem lehetetlen megmondani, hogy melyik párt nyerheti meg a hétvégi szerbiai választásokat, a vajdasági magyaroknak mindenesetre a Demokrata Párt győzelme lenne előnyös.
A szakértő az MTI-nek pénteken nyilatkozva felelevenítette: míg a Danas belgrádi napilapban közzétett közvélemény-kutatás alapján a két legnagyobb erő, a Demokrata Párt (DS) és a Szerb Haladó Párt (SNS) között mindössze egy százalék körüli a különbség, addig a FoNet hírügynökség azt közölte, hogy a két párt között öt százalék a különbség az SNS javára. A harmadik helyet a jelek szerint a Demokrata Párt koalíciós partnere, a Szerb Szocialista Párt (SPS) szerzi meg – mondta. Hozzátette: a legutóbbi felmérések alapján 55-60 százalék közötti részvételi arány várható.
Véleménye szerint az, hogy egy időben tartják a parlamenti, a helyhatósági és az elnökválasztást, egyrészt erősítheti „a részvételi kedvet", másrészt hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek mindhárom esetben azonos erőre adják le szavazatukat. Mint emlékeztetett, korábban is előfordult már, hogy összevonták a választásokat. 1990-ben például ugyanazon a napon, december 9-én tartották a parlamenti és az elnökválasztást, 1992. december 20-án pedig a parlamenti és az elnökválasztás mellett a helyhatóságok összetételéről is döntöttek a szavazók – idézte fel.
Szilágyi Imre hangsúlyozta, a felmérések alapján Szerbiában a legerősebb magyar politikai erő a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), de helyi szinten elhódíthatnak a szervezettől képviselői helyeket a vele szemben álló magyar politikai csoportosulások.
A szakértő hangsúlyozta: a vajdasági magyarok szempontjából – „a meglévő és időnként igen komoly viták ellenére" – a Demokrata Párt, illetve Boris Tadic győzelme lenne ideális, ugyanis így lenne a legnagyobb az esély a sikeres EU-csatlakozásra, és a viták ellenére ezzel a párttal juthat a legkönnyebben kompromisszumra a VMSZ.
Szerbiában elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat is tartanak vasárnap. A parlamenti választásokon több mint hétmillió szavazó 18 párt és mozgalom jelöltjei közül választhat. A voksolás egyfordulós, a szavazók csak pártlisták közül választhatnak. A szerb parlament elnöke április elején írta ki az elnökválasztást ugyancsak május 6-ra, miután az addigi államfő, Boris Tadic eljuttatta hozzá lemondását.