Szakmai szervezetek és már a fővárosi SZDSZ is az ingatlanadó ellen

Forrás: MTI

A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete azt javasolja, hogy ne fogadják el az adó bevezetését. Szerintük a pár hét alatt összeeszkábált vagyonadó rengeteg meg nem térülő felesleges költséget, adminisztrációt és kavarodást okozna a későbbiekben. A szervezet csalódását fejezte ki, mert a szakmai szervezetek véleményét nem kérte ki a kormány.

A válságkezeléshez közvetlenül nem kapcsolódó vagyonadó jelenlegi formájának elutasítására kérik a budapesti szabad demokraták Kóka Jánost és a párt országgyűlési képviselőcsoportjának tagjait  – közölte az SZDSZ budapesti elnöke vasárnap este. Borúzs András elmondta, hogy az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén is ilyen tartalmú határozati javaslatot terjesztettek elő, de ezt a határozatképtelenné vált ülésen nem tudták elfogadni. Az országos tanács véleménynyilvánító jellegű szavazásán azonban elsöprő többséget kapott a vagyonadó jelenlegi formájának elutasítása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!