Szegénypolitika helyett család- és gyermekbarát politikát vár a NOE

Forrás: MTI

Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „eddig szegénypolitika létezett és családpolitika nem volt”. A NOE elnöke „ostoba intézkedésnek” nevezte a gyes idejének lerövidítését.
    
A civil szervezet elnöke szerint olyan családbarát politikára van szükség, amely lehetővé teszi a párok számára, hogy több gyermeket vállalhassanak, azonnali intézkedésként a kilakoltatások leállítását szorgalmazta. Családok százezrei fizetnek sokkal nagyobb törlesztőrészletet a hitelválság miatt, mint amennyit elbírnának; ebben nem csak a családok hibásak- hangsúlyozta.
    
Szabó Endre kitért az adományok megadóztatásának eltörlésére is, az idevágó rendelkezés ugyanis hetven százalékkal vetette vissza az adományozási kedvet. Igényként fogalmazta meg még a lakástámogatási rendszer újraindítását.

Mint mondta: hosszú távon szükség van az adózási rendszer átalakítására is. Jelenleg az adórendszer bünteti azokat, akik gyermeket vállalnak, annál jobban, minél több gyermek születik. Ezen változtatni kell, és vissza kell állítani a nagycsaládosoknak járó adókedvezményt – jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!