Szégyen, hogy az MSZP csőd szélére vitte az országot

<p>kdnp.hu<br />Forrás: MTI </p>

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy lapértesülések szerint Magyarországnak négymilliárd forintból kell átvilágítania a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből részesülő magyar bankokat és külföldi leányvállalataikat. Ágh Péter, a párt képviselője sajtótájékoztatóján közölte: az ügyben írásbeli kérdést intéznek Oszkó Péter pénzügyminiszterhez.
    
Már az is elég súlyos, hogy „a kormány beleíratta az IMF-hitelszerződésbe a megszorításokat”, de most kiderült: a szerződés újabb költségeket ró az adófizetőkre – hangsúlyozta az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes tagja.
    
Ágh Péter kijelentette: a Gyurcsány–Bajnai-korszak kormányai a végletekig és súlyosan eladósították Magyarországot. Gyakran felmerül az MSZP részéről, hogy büszkék az elért eredményekre, a Fidesz szerint viszont a szocialisták a csőd szélére vitték az országot, ami „nem dicsőség, hanem szégyen”..
    
Az államcsőd elkerüléséért megkötött IMF-hitelszerződés szerinte rossz, hátrányos és rendkívül drága Magyarország számára, a szerződés árát pedig az emberek fizetik meg.
    
Az ellenzéki politikus közölte: azok után, hogy a bankmentő csomagból már eddig is több százmilliárd forintot kaptak a bankok, ezt a négymilliárd forintot a Fidesz felháborítónak tartja.
    
„Napról napra kiderül, hogy hazánk egyre drágább és nagyobb árat fizet az IMF-hitelért, ez pedig felveti a szerződés aláírónak felelőtlenségét és alkalmatlanságát” – mondta Ágh Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!