Szégyenlista óriásplakátokon

Forrás: hirszerzo.hu

Szerdától már a köztereken lesznek az óriásplakátok, amelyeken azoknak a cégeknek listája olvasható, akik szerződésük és ígéretük ellenére nem fizették ki a Megyeri híd munkálatain dolgozó alvállalkozókat – mondta ma reggeli RTL Híradóban a kárvallott vállalkozók szóvivője.

Az óriásplakátokon óvatosságra intik azokat a magyar vállalkozókat, akik a listán szereplő cégekkel szerződést akarnak kötni.

Horváth László arról is beszélt, hogy egyre nő a ki nem fizetett vállalkozók száma, jelenleg már 50-en vannak, követelésük összesen 2 milliárd forintot tesz ki.

Horváth László korábban a Független Hírügynökségnek elmondta: a plakátokra azok a megyeri hídon dolgozó alvállalkozók adták össze a pénzt, akiknek egyáltalán még van, hiszen sokan közülük teljesen csődbe mentek. Így volt, aki ezer forintot, volt, aki tízezret adott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!