Forrás: MTI
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vasárnapi Székelyek nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy a Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja – mondta a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, hogy van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek – hangsúlyozta Németh Zsolt.
A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket – mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát.
A Székelyek nagy menetelésének három fő célkitűzése volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között - fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: „ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről”.