Szekeres orosz kapcsolatait is bevetették

Forrás: MHO

Oroszországban működő szerverekről és mobiltelefonokról érkeztek üzenetek Jászapáti lakosainak a kampánycsend alatt, amelyekben a feladó az MSZP jelöltje, Szekeres Imre támogatására buzdított – mondta el a Magyar Hírlapnak Pócs János, a település fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje.

A politikus szerint a honvédelmi miniszter arra használta fel orosz kapcsolatait, hogy a kampánycsend alatt is híveket toborozzon magának. Az üzenetben az állt: Szekeres a jó választás, mert „ő egy befolyásos, nagy kapcsolatrendszerrel bíró közéleti ember, és nem kérdés, hogy hatékonyabban tud bennünket segíteni, míg Pócs Jánosról még a saját frakciójában sem tudnák, hogy kicsoda”.

A választások első fordulóját a korábban a Jászság erős emberének számító Szekeres súlyos vereséggel zárta, mert a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben – akit a választók több mint 54 százaléka támogatott –, a szavazatoknak csak a 19 százalékát sikerült begyűjtenie.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!