Szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték, hanem erkölcsi tanítás is

kdnp.hu
Forrás: MTI

Áder János szerint a Szent Márton-év üzenete, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték, hanem erkölcsi tanítás is.     A hagyomány nemcsak a múlthoz köt, hanem a jövőben is megtart – mondta a köztársasági elnök a Szent Márton-évet megnyitó beszédében, amelyet Pannonhalmán, az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által bemutatott szentmise végén mondott el.

Szent Márton életpéldája 1700 évvel a születése után arra tanít, hogy egy több mint ezeréves kultúra ma is élő alkotóerő. "Meg kell mutatnunk, hogy van bennünk figyelem és megértés a körülöttünk élők gondjai iránt, hogy az alázat nem divatjamúlt tulajdonság, és hogy az emberi munkának ma is célja, értelme és becsülete van" - fogalmazott a köztársasági elnök.

Erdő Péter szentbeszédében kiemelte: Szent Márton püspöki küldetése során egyszerre volt „újszerű, személyes és nagyszabású”. Látogatta a falvakat, megismerte a szegény telepesek és a nagybirtokon élő rabszolgák nyomorúságát. „Márton nagy koncepciója – ha tetszik püspöki stratégiája – a vidék evangelizálása volt” – mondta a bíboros.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!