Forrás: MTI
A rendszerváltozás óta a romapolitikát főképp egy szélsőséges jogvédő dogmatika hatotta át, amely semmi változást nem hozott a cigányság helyzetében, ezzel szakított a kormány 2010-ben – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára egy hajdúböszörményi konferencián.
Kovács Zoltán azt mondta, Magyarországot bizonyos jogvédő szervezetek apartheidrendszert működtető országként igyekeztek bemutatni. Ez a tevékenység legalább olyan káros volt, mint a kirekesztés, és a jelenség legalább olyan veszélyes, mint a rasszizmus.
Az államtitkár szerint a magyar kormánynak a két szélsőség között egyensúlyozva, azok elkerülésével kell biztosítania a cigányság felzárkóztatásának kereteit. Hatékonyan csak akkor lehet segíteni a hátrányos helyzetben lévőkön, ha komplex rendszer épül ki, és már kisgyermekkortól kezdve biztosítja a felemelkedés lehetőségét az élet minden területén – jegyezte meg.
A kormánynak az a feladata, hogy az élet minden területét lefedő rendszert hozzon létre az integráció biztosítására, de ehhez kell az oktatási intézmények részvétele és a cigányság elkötelezettsége is saját helyzetének javításár.
Kovács Zoltán szerint a szegénység nem válogat, így arra biztatott, hogy az oktatási és szakképzési programokon vegyen részt roma és nem roma is. Ezekhez számos uniós és kormányzati forrás áll rendelkezésre.