Szemfényvesztés a szocialisták krízisalapja

kdnp.hu<br />Forrás: OS

A Fidesz szerint szemfényvesztés a szocialisták krízislapja, az valójában az MSZP választási pártkasszája, amelyet az emberektől elvett pénzből hoztak létre. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében hangsúlyozta: egyszeri, néhány ezer forintos kifizetéssel egyetlen magyar család lecsúszását sem lehet megállítani.
    
Elképesztő, hogy az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat, hogy családok százezreit fosztják meg szinte minden szociális juttatástól, csökkentik a nyugdíjakat, a fizetéseket, a fűtéstámogatást, elvették a lakástámogatást, az utazási kedvezményeket, árakat és adókat emeltek, valamint új adónemeket vezettek be – olvasható a kommünikében.
    
A millióktól elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ezer ember – ez több mint arcátlanság! – írja Cser-Palkovics András.
    
A kormányszóvivő csütörtökön jelentette be, hogy meghosszabbítják a kríziskezelő programot, így november 30-a helyett jövő év január 31-ig lehet egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kérelmezni a krízisalapból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!