Szent Erzsébet szentté avatásának ünnepe

Forrás: MTI

Szent Erzsébet szentté avatásának 775. évfordulója alkalmából misét mutatnak be Francesco Gioia érsek és Ternyák Csaba egri érsek vezetésével a sárospataki bazilikában pünkösd hétfőn. Ezután körmenetet tartanak Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével.

Szent Erzsébet 1207-ben született II. András (1205-1235) király harmadik gyermekeként. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban. Erzsébet később Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett. A katolikus hagyomány azt tartja, hogy marburgi sírja mellett számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!