Szent István-szobor és tér lesz Révkomáromban

Forrás: MTI

Szent István-szobrot avatnak augusztus 21-én a szlovákiai Révkomáromban a Lúdpiac téren, amely ebből az alkalomból szintén felveszi az államalapító magyar király nevét – mondta Bastrnák Tibor, a magyar határ mentén fekvő város polgármestere sajtóértekezletén.

A révkomáromi szoboravatáson Sólyom László magyar köztársasági elnök is részt vesz és beszédet mond. A rendezők szeretnének szlovák szónokot is meghívni, azonban személyéről még folynak az egyeztetések – hangzott el Révkomáromban.
    
A Szent István-szobor felállítását a Jókai Egyesület kezdeményezte.„Révkomárom képviselő testülete egyhangúlag támogatta a Jókai Egyesület kezdeményezését, hogy a városban állítsanak szobrot Szent István királynak, aki uralkodóként az ország egész területén élő nemzetiségeket elismerte” – hangsúlyozta a polgármester.

Szent István szobrának tervezett felállítását a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) még februárban élesen bírálta. „Hamis és cinikus Révkomárom vezetésének döntése, hogy a Szlovák Köztársaság területén előnyben részesítette egy magyar király szobrát, miközben hosszú ideje nem képes méltóbb helyet találni a szláv hittérítők, Európa patrónusai, Szent Cirill és Metód szoborcsoportja számára” - jelentette ki akkor Anna Belousovová, az SNS alelnöke.
   
Bírálta azt is, hogy a Lúdpiac teret, ahol az államalapító király szobra állni fog, ebből az alkalomból Szent István térre nevezik át. „Szent István magyar király volt. Révkomárom a Szlovák Köztársaság területe” – szögezte le Belousovová. Felhívta Révkomárom vezetőit, „vegyék figyelembe, hogy milyen ország területén vannak”, és mihamarabb találjanak méltó közteret a Cirill és Metód szoborcsoportnak is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!