Szeptembertől tovább emelkednek a pedagógusbérek

Forrás: MTI

Szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Czunyiné Bertalan Judit sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány 2013-ban indította el a rendszerváltás utáni legnagyobb béremelési programot, amely 2017-ig tart, és öt év alatt átlagosan mintegy 50 százalékos emelést jelent.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a felsőoktatásban is elindult a már korábban bejelentett béremelés. Így január elsejével az oktatói-kutatói kör bére első lépésként 15 százalékkal nőtt, amit 2017-ben és 2018-ban további 5-5 százalékos emelés követ majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!