Szereptévesztésben volt az MDF

Forrás: TV2

Az MDF szereptévesztésben volt, ezért viselkedett az ellenzék ellenzékeként négy évig a parlamentben – nyilatkozta Viniczai András, a párt elnökségi tagja. A politikus hozzátette: Somogyi Zoltán tanácsára rosszul pozicionálta magát a párt.

Viniczai András, a párt anyagi helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy 50-100 millió forint közötti összegű állami támogatást fognak kapni, ami jóval kevesebb az eddigi összegnél. Emellett 430 millió forintos banki hitelük van, amit csak úgy tudnak fizetni, ha a 21 ingatlanból álló vagyonnal kezdenek valamit. Szakemberekből álló bizottságot fognak alakítani, és áttekintik a jövőt.

Arra a kérdésre, hogy most mi a helyzet Somogyi Zoltánnal, Viniczai azt válaszolta, nem tudja, mert az MDF megszakította vele a kapcsolatot. 2006-ban, a választások első fordulója után azt javasolta Somogyi az elnökségi ülésen, hogy a második fordulóban is maradjanak állva az MDF-es jelöltek, és Viniczai szerint ezzel sok jobbközép szavazó nem értett egyet. „Egyfajta szereptévesztésnek” nevezte, hogy a parlamentben az „ellenzék ellenzékeként” viselkedtek, és míg a környező országban a két ellenzékben lévő jobboldali párt sikerre vitte az ügyet, az „MDF rosszul pozicionálta magát”.

Bokros jövőjével kapcsolatban Viniczai elmondta, hogy semmilyen fórumon nem került még szóba, először a politikai irányvonalat kell meghatározniuk, majd tisztségviselőket választani, és aztán beszélhetnek az EP-képviselőről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!