Szigorítanak a németek

Forrás: MTI

A német kormány keddi ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a menekültügyi rendszer reformjáról szóló törvényjavaslatokat. A menekültügyi eljárásról és a menedékkérők ellátásáról szóló törvényt módosító javaslatok az eljárások felgyorsítását, a menekültügyi rendszerben védelemre nem szoruló embereket vonzó, úgynevezett rossz ösztönzők kiküszöbölését, a tartományok pénzügyi terheinek enyhítését, a menekültek jobb integrációját és a menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgálják. A kormány továbbá elkülönített 5 milliárd eurót a menekültválság 2016-ban adódó költségeinek fedezésére, és 2018-ig felfüggesztett néhány építésügyi előírást, hogy gyorsabban alakíthassanak ki újabb menekültszállásokat. Az indítványokat gyorsított eljárással tárgyalja a törvényhozás mindkét háza (Bundestag, Bundesrat). A kormánykoalíció a tartományokat képviselő Bundesratban az ellenzék támogatására szorul. A tervek szerint az új szabályok november 1-jén lépnek életbe.

A rossz ösztönzők kiküszöbölését célozza, hogy a pénzbeli juttatás arányát az ésszerűség határain belül a lehető legnagyobb mértékben csökkentik, a természetbeni juttatás arányát pedig emelik az eljárás első időszakában, amikor a menedékkérő valamely tartományi központi befogadóállomáson kap elhelyezést. A készpénztámogatást legfeljebb egy hónapra előre fizetik ki. Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Szerbia után a másik három EU-n kívüli nyugat-balkáni országgal, Albániával, Koszovóval és Montenegróval bővítik a biztonságosnak ítélt országok körét. Az intézkedéstől azt remélik, hogy csökken a menedékkérők egyik legnagyobb csoportját alkotó nyugat-balkániak száma, és gyorsabban haza lehet telepíteni ezeknek az országoknak az állampolgárait. A menedékre nem jogosult kérelmezők gyorsabb hazatelepítését szolgáló, tervezett lépések közé tartozik, hogy a hatóságok nem közlik előre az ország elhagyását előíró határozat végrehajtásának időpontját, amivel azt akarják megelőzni, hogy az érintett a kitoloncolás előtt eltűnjön. Egyebek mellett azt is tervezik, hogy 6-ról 3 hónapra csökkentik az intézkedés - például a téli kitoloncolási moratórium miatti - felfüggesztésének maximális időtartamát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!