Szijjártó: jó lenne, ha Görögország nem zsarolná a többieket

kdnp.hu

Az Európai Unió nem egymás zsarolásáról szól, ez rendkívül európaiatlan magatartás – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó Péter egy biztonságpolitikai konferencián mondott beszédét követően újságíróknak úgy nyilatkozott: a közös szabályokat be kellene tartani. Mint ahogy Magyarország betartja a közös szabályokat, jó lenne, ha Görögország is ezt tenné – közölte.

Mint mondta, a schengeni előírások világosan rendelkeznek arról, hogy milyen kötelezettségei vannak azoknak az országoknak, amelyek a schengeni külső határok mentén találhatók.

„Jó lenne, ha Görögország megfelelne a schengeni közös szabályoknak és nem zsarolná a többieket" – fogalmazott.

A miniszter arra reagált, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben szerdán azt mondta: Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok. A görög kormányfő emellett a menekültpolitika ügyében hozott megállapodások azonnali betartására szólította fel az európai uniós kormányokat. „Athén nem fogja elfogadni, hogy vannak államok, amelyek egyetlen menekültet sem fogadnak be, de cserébe kerítéseket építenek"  – hangsúlyozta Ciprasz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!