Szijjártó Péter: meg kell erősíteni a NATO európai lábát

Meg kell erősíteni az észak-atlanti szövetség európai lábát, mert nem vezet sehova, ha mindig arra számítunk, hogy az Egyesült Államok majd megvéd minket ha baj van, nekünk is rendelkeznünk kell megfelelő kapacitásokkal – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az Országházban megrendezett nemzetközi parlamenti NATO-konferencián.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b), mellette Balla Mihály, a NATO parlamenti közgyűlése magyar delegációjának vezetője, Tacan Ildem, a NATO közkapcsolatokért felelős főtitkárhelyettese, Lord Thomas Michael Jopling, a NATO parlamenti közgyűlésének alelnöke és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b-j) az Országházban rendezett nemzetközi parlamenti NATO-konferencián 2016. november 17-én. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A tárcavezető kiemelte, alapvetően négy tényező határozza meg a biztonsági környezetet: a NATO és Oroszország viszonyának jövője, az Iszlám Állam elleni harc, az új amerikai külpolitika hatásai, valamint a közel-keleti és észak-afrikai helyzet stabilizálása, és ezek a tényezők mind összefüggnek egymással.

Kifejtette: a NATO és Oroszország kapcsolatának pragmatikusnak kell lennie és a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia, csak így lehet igazán nyugalom és béke a térségben. Közép-Európa tudja, hogy amikor a Kelet és a Nyugat rossz viszonyban volt, annak általában ez a térség itta meg a levét – emlékeztetett.

Szijjártó Péter az Egyesült Államok és Oroszország megegyezését sürgette a közel-keleti és észak-afrikai helyzet esetében, mint mondta, ha a két ország nem tud megállapodni, hogy mely út vezet a békéhez és stabilitáshoz, nem lesz béke Szíriában, és nem lesz vége a bevándorlási nyomásnak sem.

A külügyminiszter kitért arra: Magyarország elkötelezett tagja az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak és fenntartja a szerepvállalását.

Az Egyesült Államok leendő külpolitikájáról azt mondta, „a hisztériakeltésnek nem sok értelme van", ki kell várni, mi történik majd, és tiszteletben kell tartani az amerikaiak döntését. Reméljük, a gazdasági és védelmi együttműködés színvonala megmarad, a politikai együttműködés pedig újabb, jobb dimenzióba kerül – közölte.

Megjegyezte: Magyarország elkötelezetten támogatja az EU és a NATO együttműködését, és a NATO-nak szerepet kell vállalnia a bevándorlási nyomás elleni küzdelemben, mert biztonsági kérdés, hogy az EU megfeleljen ennek a kihívásnak.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a NATO bővítése nem érhet véget Montenegró felvételével. Macedónia és Grúzia is megérdemli felvételét a szövetségbe, ami meg is erősítené a NATO-t – értékelt.

A külügyminiszter hangsúlyozta: a NATO walesi és varsói csúcstalálkozóján hozott döntsek végrehajtása nem várhat, ha hezitál a közösség, nem lesz esélyünk a mostani súlyos kihívások kezelésére. A kihívások között említette az ukrajnai háborút, az Iszlám Államot, a terrorfenyegetettség növekedését, az energiabiztonság és a kiberbiztonság kérdéseit, továbbá  az Európa déli és délkeleti szomszédságában zajló eseményeket. Ezek egyenként is komoly feladatot jelentenének, de most egyszerre kell szembenézni velük – mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!