Szijjártó Péter: német autóipari és elektronikai vállalatokkal tárgyalunk

Autóipari, elektronikai és autóipari beszállítói területen működő német vállalatokkal tárgyal a kormány arról, hogy Magyarországra hozzák beruházásaikat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Szijjártó Péter hozzátette, a 30 vállalat beruházásában alapvetően Északkelet-Magyarország, a Dél-Alföld és Nyugat-Magyarország lenne érintett.

Először még meg kell nyerni a regionális versenyt, hiszen óriási a harc a beruházásokért – emelte ki.

Szijjártó Péter szerint az idén bevezetett radikális adócsökkentés jelentős része a német vállalatokkal folytatott konzultáción alapult, mint mondta, ezek a cégek világosan jelezték, hogy a társasági adó a tavalyi formájában versenyhátrányt jelentett az ország számára.

Tovább erősíti a versenyképességet a beruházás-ösztönzési rendszer átalakítása úgy, hogy az országba telepítendő technológiát is figyelembe veszik a támogatásnál az új munkahelyek számán túl – mondta.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!