Szijjártó: magyar katonák fognak kurd harcosokat kiképezni

Forrás: MTI

Az iraki Kurdisztánban szolgáló magyar katonai kontingens bekapcsolódik majd a kurd önvédelmi erők tagjainak, a pesmergáknak a kiképzésébe – közölte az MTI-vel kedden New Yorkban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni koalíciónak az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében kedden megtartott csúcstalálkozójával kapcsolatban nyilatkozott erről. A tanácskozáson a magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezetette.

Az Iszlám Állam sajnos egyre több területet foglal el, egyre több ember kénytelen elhagyni az otthonát az Iszlám Állam rémtettei miatt, ezért, amennyiben az európai kontinensre háruló bevándorlási nyomást valóban csökkenteni szeretnénk, akkor az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseket jelentősen növelni kell. Magyarország készen áll erre, ezért a 110 fős katonai kontingensünk, amely már Kurdisztánban van, nemcsak őrző és objektumvédelmi feladatokat fog ellátni a jövőben, hanem a kurd pesmerga erők kiképzésében is részt vesz – fejtette ki a külügyminiszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!