Szijjártó Péter: Helyes döntést hozott az UEFA, mely így nem asszisztál a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői helyes döntést hoztak, amikor úgy határoztak, hogy nem asszisztálnak a Magyarországgal szembeni politikai provokációhoz – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Luxembourgban az uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.

MTI

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva üdvözölte az UEFA döntését, és azt mondta: hála Istennek az európai futballvezetők körében megmaradt a józan ész.

München baloldali polgármestere korábban szivárványszínű kivilágítást javasolt a június 23-i Németország–Magyarország Európa-bajnoki mérkőzésnek otthont adó müncheni stadionnak. A kezdeményezéssel egyetértő müncheni városi tanács mind a hat frakciója ezzel a tolerancia és egyenlőség melletti kiállásának adna hangot álláspontjuk szerint.

Az UEFA kedden közölte, hogy elutasítja Dieter Reiter müncheni főpolgármester indítványát, mely szerint a tolerancia jeleként a szivárvány színeivel világítanák meg az Allianz arénát az F csoport meccsére. A bajnokság helyszíneinek választott tizenegy stadiont csak az UEFA és az induló országok színeivel lehet kivilágítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!