Szilvásy a vagyonkezelő élén landolt

Forrás: hirado.hu, Magyar Nemzet

A titkosszolgálatok irányítása után Magyar Nemzeti Vagyonkezelő humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként dolgozik Szilvásy György, aki hétfőn már munkába is állt
Szilvásy György a titkosszolgálatok irányítása után a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs főigazgatójaként folytatja pályafutását – értesült  a Magyar Nemzet.

A lap megkereste Száraz Gábort, az MNV szóvivőjét, akitől megtudta: Szilvásy György érkezéséről a héten kapott tájékoztatást a vállalat, és a volt titokminiszter hétfőn már munkába is állt.
A szóvivő azt közölte, azért nem írtak ki nyilvános pályázatot a humánpolitikai főigazgatói posztra, mert a korábbi vezető személyes okokból távozni kényszerült, és a poszt betöltésére gyorsan alkalmas személyt kellett találni.

A MNV humánpolitikai igazgatósága egyik feladata, hogy az állami cégek vezetőinek járó jövedelmet kiszámítsák.

Az MNV három elődszervezet – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő szervezet – összevonásával kezdte meg a működését 2008 januárjában. Ez azt jelenti, hogy az összes állami vagyont ez a szervezet kezeli.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!