Szilvásynak és Laborcnak nincs helye a közéletben

Forrás MTI

Szilvásy György volt titokminiszternek és Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának nincs helye a közéletben –jelentette ki Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy „Szilvásy György és bandája” politikai célokra, a Fidesz lejáratására használta a szolgálatokat - mondta sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus. Emlékeztetett arra, hogy tíz hónap telt el az UD Zrt.-vel kapcsolatos ügy tavaly szeptemberi kezdete óta, és mára kiderült, a cég a NBH feljelentésében foglalt bűncselekményeket nem követte el. Demeter Ervin arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal mentse fel tisztségéből „az egész ügy gyakorlati végrehajtóját”, Laborc Sándort. A Fidesz azt is követeli a kormányfőtől, hogy olyan ember, mint Szilvásy György, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő humánpolitikai és koordinációs főigazgatója, ne legyen közszolga – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!