Szlávik János: Az év végén lehet meg a hatékony oltóanyag

A szakember szerint a külföldi nyaralás rejthet veszélyeket, mert van, ahol újra emelkedik az esetszám

kdnp.hu – ATV

A külföldi nyaralás rejthet veszélyeket, a koronavírus ugyanis még mindig itt van köztünk, sőt egyes országokban újra emelkedik az esetszám, de megfelelő védekezéssel még mindig sokat lehet tenni a fertőzés ellen – mondta Szlávik János az ATV Start című műsorában. Az infektológus főorvos közölte: amikor a koronavírus megjelent, kétféle forgatókönyvvel számoltak a szakemberek. Az első, hogy a vírus egy idő után eltűnik, a másik, hogy a járvány lecsengése után is velünk marad. Az infektológus szerint jelenleg inkább az utóbbi valószínű.

A főorvos szerint az emberek többsége még mindig betartja a járvány idején hozott szabályokat és ajánlásokat (mint például a maszkviselés vagy a gyakori kézmosás), ezzel pedig jelentősen csökkenhet annak az esélye, hogy újra megugrik a fertőzések száma. Szlávik úgy véli: mivel Magyarország nem elszigetelt ország, nem lehet kizárni azt sem, hogy külföldről újra egyre több ember hozza be a vírust. Felhívta a figyelmet arra, hogy a napi öt-tíz regisztrált esetszám csalóka, mivel a nem regisztrált esetekkel együtt ez a szám akár száz is lehet. Szlávik szerint a téli hónapokban újra problémát jelenthet majd az is, hogy a koronavírussal fertőzött betegeket megkülönböztessék az influenzában szenvedőktől. – Már most sokféle vakcinával kísérleteznek, valamikor az év végén lehet meg a hatékony oltóanyag, de nem tudni, hogy ez mikor juthat el Magyarországra is – jegyezte meg a szakember.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!