Szlovák kollégájával egyeztetett a bevándorlásról a külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel a bevándorlással kapcsolatos helyzetről. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményes szerint: a két tárcavezető egyetértett abban, hogy a visegrádi országoknak egységes álláspontot kell képviselniük.

Abban is egyetértés volt a két miniszter között, hogy az európai stratégiának nem a kvótákra kell alapoznia. A közös európai stratégiának képesnek kell lennie arra, hogy az óriási bevándorlási hullámot megállítsa.

Szijjártó Péter tájékoztatta a szlovák külügyminisztert arról is, hogy az idei évben eddig már több mint 150 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, és az elmúlt héten új helyzet állt elő azzal, hogy a bevándorlók egyre agresszívebben lépnek fel a magyar hatóságok képviselőivel szemben – olvasható a  tárca közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!