Szlovákia nem tekinti barátságos lépésnek

Forrás: MNO

Miroslav Lajcák szerint Pozsonynak és Budapestnek is érdeke, hogy a szlovák kormány megalakulása után azonnal legfelsőbb szintű párbeszéd induljon el a szlovák és a magyar kormány között. „Érdekünk, hogy a szlovák kormány megalakulása után a két kormány között a legfelsőbb politikai szinten rendszeres párbeszéd kezdődjön” – jelentette ki a szlovák külügyminiszter Pozsonyban, miután Martonyi János leendő magyar külügyminiszterrel tárgyalt.

A néhány órás pozsonyi látogatása során Martonyi János Miroslav Lajcákon kívül találkozott Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével is. A lelendő külügyminiszter leszögezte: a rövidesen felálló új magyar kormánynak érdeke, hogy jó és baráti kapcsolatokat építsen ki Szlovákiával. „A nemzetközi politikai és a közép-európai politikai kérdések túlnyomó többségében azonos, vagy egymáshoz közeli az álláspontunk” – fejtette ki Martonyi.

A szlovák diplomácia vezetője szerint Pozsonyt nyugtalanítja a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely lehetővé teszi a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát. „Sajnálatomat fejeztem ki e lépés felett. Azt, hogy a törvényt a szlovák szervekkel való konzultációk nélkül fogadják el, Szlovákia nem tekintheti baráti lépésnek az új magyar kormány részéről” – jelentette ki Miroslav Lajcák a nem hivatalos szlovák–magyar tárgyalások után. A szlovák külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy országa az üggyel kapcsolatban nemzetközi szervekhez fordul

„A magyar fél tudomásul vette és érzékeli a szlovák álláspontot” – jegyezte meg Martonyi. Beismerte, hogy a felek között bizonyos „megközelítések és érzékenységek” területén „mély, mondhatni történelmi gyökerű eltérések vannak”. „A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre” – húzta alá Martonyi. „Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok” – vélekedett a kijelölt külügyminiszter. Az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban rámutatott: bár Szlovákia a nemzetközi szervezetekre hivatkozik, azok véleményét a kérdésben eddig „csak részben vette figyelembe a szlovák kormány”. A kettős állampolgársággal kapcsolatban megjegyezte: érti és megérti az ezzel kapcsolatos szlovák aggodalmakat. Úgy érzi, hogy Szlovákia lesz az intézkedés által a legkevésbé érintett szomszéd. Ismételten leszögezte: Budapest kész együttműködni Pozsonnyal abban, hogy eloszlassa a szlovák aggályokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!