Szlovákiának harmadáron van Sávolya

Forrás: index.hu

Magánbefektetők pénzéből, egy fillér állami támogatás nélkül épült a pár hónappal ezelőtt, 2009 őszén Dunaszerdahely mellett átadott Slovakiaring. A hat kilométer hosszú, a sávolyinál majdnem másfélszer hosszabb pályát úgy alakították ki, hogy alkalmas lehet Forma–1-es futamok rendezésére is, de az átkötésekkel felosztható több kisebb, egybeérő pályaívre is.

A befektetők 6,5 milliárd forintnyi eurót költöttek, itthon több mint húszmilliárdért építenének pályát, igaz, ebből több mint tizenötmilliárd forintot az állam adna kedvező hitelre. Hogy miért, azt még mindig nem tudni, az önkormányzati és a gazdasági tárca egymásra mutogat, kinél kéne lennie az egyébként lejárt hatástanulmánynak. – írja az Index.

A cikk itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!