A szociális biztonságot a bevándorlók betelepítése veszélyeztetné

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció szerint a hétköznapi megélhetést, a szociális biztonságot és a magyarok munkahelyeit a baloldal veszélyezteti, amely bevándorlókat akar betelepíteni Magyarországra.

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Tóbiás József szocialista elnök-frakcióvezető Győrben, az MSZP régiós értekezletén azt mondta: a közszférában dolgozó mintegy 700 ezer ember számára a hétköznapi tisztességes élet vált veszélyeztetetté, mivel nettó átlagkeresetük nem éri el a százezer forintot.

A Fidesz-frakció azt írta, hogy a kormány szociális biztonságot, megbecsülést, kiszámítható életpályát, béremelést és adócsökkentést biztosít a közszférában dolgozóknak.

„Míg a baloldal utcára tette a közszférában dolgozókat és csökkentette a fizetésüket, a polgári kormány – a minden munkavállalót érintő adócsökkentés mellett – béremelési programot indított a rendőröknek, katonáknak, tűzoltóknak, ápolóknak, orvosoknak, pedagógusoknak, szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak" – fogalmaztak, hozzátéve: jövőre nő a felsőoktatásban dolgozók bére, s a bölcsődei dolgozókra is kiterjesztik a pedagógus életpályamodellt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!