A szociális munkások a nemzet erőforrásai

Forrás: MTI

A szociális munkások a nemzet erőforrásai, mert az elesetteken segítenek, ezáltal pedig a nemzet jelenéért vállalnak felelősséget – mondta az emberi erőforrások minisztere a szociális munka napja alkalmából rendezett díjátadón, Budapesten.
Balog Zoltán hangsúlyozta: akik most elismerésben részesülnek, azok többet tesznek az előírtnál, az elvártnál, és ezt a pluszt díjazzák most. A díjazottak között vannak olyanok is, akik nem a szakmában dolgoznak, mégis sokat tesznek a szociális munka elismeréséért és megbecsüléséért. A miniszter kiemelte: az elismerések átadásával a szélesebb közönségnek is üzennek; azt, hogy vannak Magyarországon olyanok, akik hivatásnak tekintik a szakmájukat, pedig a legnehezebb területen dolgoznak, mert az emberekkel, az ő gondjaikkal, bajaikkal foglalkoznak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!