A szocialisták 1300 milliárd forint adósságba taszították a településeket

Forrás: MTI

A szocialisták tönkretették a vidéki településeket, míg a polgári kormány pártállásra való tekintet nélkül megszabadította az önkormányzatokat az adósságtól – reagálta a Fidesz csütörtökön két szocialista politikus kijelentéseire.

Tóbiás József, a szocialisták elnök-frakcióvezetője és Halmi József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek szocialista polgármestere közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: az MSZP azt követeli, hogy ne csak a fideszes vezetésű települések kapjanak többlettámogatásokat, hanem valamennyi önkormányzathoz kerüljenek vissza azok az adóbevételek, amelyeket a jelenlegi kormány elvett tőlük.

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt elvették az önkormányzatok pénzét, a folyamatos pénzelvonás miatt 1300 milliárd forint adósságba taszították a településeket, több száz iskolára tettek lakatot, tönkretették a vidéki településeket.

Hozzátették, hogy a polgári kormány ezzel szemben segíti az önkormányzatokat a fejlesztésekben, a munkahelyteremtésekben, az iskolák fenntartásában, még a bevándorlók okozta károk megtérítésében is.

A Belügyminisztérium (BM) is reagált csütörtökön a szocialista politikusok kijelentéseire, azt írták, hogy a tárca az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatokat támogatja: nem pártállás, hanem a kérelmező önkormányzat gazdasági helyzete alapján.

2015-ben 1291 település részesült összesen 14,5 milliárd forint rendkívüli támogatásban – tették hozzá.

A tárca – akarata ellenére – megvizsgálta a támogatásban részesült önkormányzatok polgármestereinek politikai hovatartozását, és kiderült, hogy az önkormányzatok közel negyede élén áll kormánypárti polgármester.

Szerintük a két nyilatkozó azt is figyelmen kívül hagyta, hogy valamennyi támogatásban részesült önkormányzat képviselő-testületében szocialista képviselők is vannak.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!