A szocialisták kettős játszmát játszanak

Forrás: MTI

Kósa Lajos szerint a szocialisták kettős játszmát játszanak, mert miközben kifejezetten bevándorláspártiak, a konkrét intézkedésekről szóló törvényjavaslatokat – legyen az a katonaság alkalmazását lehetővé tévő vagy a betelepítési kvóta elleni – élesen támadják. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, a Fidesz-frakció vezetője a büntető jogszabályok szigorításáról szóló MSZP-s javaslatra reagált így kedden.

Kósa Lajos vízgereblyézésnek nevezte az ellenzéki felvetést, amelynek „semmi teteje nincs". Az egységes európai haderővel összefüggésben például azt mondta, hogy a legtöbb európai uniós tagállam tagja a világ legerősebb és legjobban működő védelmi szövetségének, a NATO-nak. A terrorizmussal kapcsolatos szigorítási javaslatokra pedig úgy reagált, hogy terrorista eszméket most sem szabad terjeszteni, aki terrorista cselekményben részes, ilyeneket szervez, azt a büntető törvénykönyv most is büntetni rendeli.

A szocialisták elképzelése szerint azt a Magyarországon átutazó külföldit, aki terrorcselekményt követett el, elítélhetnék és börtönbe zárhatnák. Az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva Kósa Lajos azt mondta: ezeket a helyzeteket a nemzetközi szerződések világosan szabályozzák. Hozzátette: ha valaki külföldön terrorcselekményt követ el, körözést adnak ki ellene, és ha a magyar hatóságok fogják el, akkor kiadják annak az országnak, amelyben a cselekményt elkövette. Olyan kérdést akarnak a szocialisták újraszabályozni, amelyik jól van szabályozva – mondta.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a terrorizmus népszerűsítését, a terrorista csoportba toborzást és a terrorista csoportban való részvételt is büntetné. Harangozó Tamás elmondta, hogy az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatuk azt is lehetővé tenné, hogy azt a Magyarországon átutazó külföldit, aki terrorcselekményt követett el, elítélhessék és börtönbe zárhassák.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke úgy fogalmazott: a tettek ideje jött el Európában. Javaslatot tett „sokmilliárdos" átcsoportosításra a magyar terrorelhárítással foglalkozó szerveknek, a nemzetbiztonságnak, a rendőrségnek, és szorgalmazta egységes európai haderő és titkosszolgálat felállítását.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!