A szocialisták több százezer gyermeket hagytak ellátás nélkül

A Fidesz szerint a szocialisták kormányzásuk alatt több százezer gyermeket hagytak ellátás nélkül, miközben „a saját zsebüket tömték", és a 4-es metró beruházásának „harmadát ellopták".

kdnp.hu – MTI

A kormánypárti frakció így kommentálta, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Fidesz összevissza hazudik a gyermekétkeztetésről, a rászoruló gyermekek az iskolai szünetekben továbbra is éhesek.

A Fidesz képviselőcsoportja az MTI-nek küldött reagálásában úgy fogalmazott: a szocialistáknak kormányzásuk alatt még csak eszükbe se jutott kiterjeszteni az ingyenes gyermekétkeztetést.

Ezzel szemben a Fidesz kormányzása óta 29 milliárdról 74 milliárd forintra növelte a gyermekétkeztetés támogatását, amely a legmagasabb összeg a rendszerváltás óta – írták, hozzátéve, hogy a korábbi 92 ezer helyett ma már 318 ezer gyermek naponta háromszor eszik ingyen.

Megjegyezték azt is, hogy a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést, ami Európában példa nélküli.

A rászoruló gyermekeknek a szünidőben is biztosított az ingyenes étkezés, ha a szülők igénylik – közölte a Fidesz-frakció, azzal zárva a közleményét, hogy az eddigi iskolai szünetekben 96-140 ezer gyermek ingyenes étkezését biztosította a kabinet, szemben a szocialistákkal, akiknek a kormányzása idején „ez a szám 0 volt".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!