A szocialisták még mindig a nagybirtokosok és a spekulánsok érdekeit védik

Forrás: MTI

A Fidesz úgy véli, hogy a szocialisták kormányzása alatt fillérekért, pályázatok nélkül játszották át a termőföldeket külföldi spekulánsok, nagybirtokosok, volt tsz-elnökök zsebébe, és nem támogatták sem a magyar termőföld alkotmányos védelmét, sem a kis- és családi birtokosokat előnyben részesítő új földtörvényt. A szocialisták még mindig a nagybirtokosok és a spekulánsok érdekeit védik - reagált a Fidesz MTI-hez eljuttatott közleményében Beke Károlynak, az MSZP agrár- és vidékpolitikai tagozatának elnökének pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Az ellenzéki politikus pénteken azt mondta, nem a földművesek tömkelegét, hanem tízezer spekulánst juttathatnak földhöz a program keretében, és az állami földek tervezett eladása, továbbá a spekulánsok, a Fideszhez közel álló körök juthatnak majd földterületekhez.

A Fidesz szerint a polgári kormány földpolitikája és az állami termőföldek értékesítésének szigorú szabályai azonban a kis- és családi birtokosok érdekeit védi. A föld ugyanis már csak azoké a magyar gazdáké lehet, akik azt megművelik. Emlékeztetnek, hogy vállalkozások, jogi személyek, külföldiek, spekulánsok, vagy nem helyben élők egészen biztosan nem fognak állami földhöz jutni. Nyílt árveréseken, zömében 10 hektár alatti területeket fognak kizárólag a helyben kialakult piaci ár feletti értéken értékesíteni, az eladott földekre húszéves eladási tilalom és állami elővásárlási jog lesz kikötve, valamint az értékesítésből származó bevétel az állami vagyont gyarapítja.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!