Forrás: MTI
A szocialisták a megszorítások rabjai, a magyar emberek nem kérnek többé azoknak a pénzügyi tanácsaiból, akik tönkretették az országot, se abból, hogy ők fizessék a baloldal hibáinak árát – reagált a Fidesz a szocialista Burány Sándor sajtótájékoztatójára.
Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy az MSZP számítása szerint a hétfőn bejelentett intézkedésekkel együtt az Orbán-kormány összesen több mint 2700 milliárd forint megszorításról döntött. Burány Sándor közölte: ilyen brutális megszorítás-sorozatot még egy kormány sem zúdított az országra a rendszerváltás óta.
A Fidesz közleményében az elhangzottakra úgy reagált: míg a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején a szélsőséges gazdaságpolitika árát sorozatos megszorításokkal a magyar embereken hajtották be, addig ma a szükséges pluszbevételeket az extraprofittal rendelkező ágazatok és a tehetősebb üzleti szféra fokozottabb hozzájárulása adja.
A nagyobbik kormánypár szerint a mostani pénzügyi intézkedések ahhoz szükségesek, hogy végérvényesen kiszabaduljon Magyarország a túlzottdeficit-eljárás alól, amelybe a szocialisták miatt került az ország.