Szonda Ipsos szerint megvan a Fidesz-KDNP szövetség kétharmada

Forrás: MTI

A Szonda Ipsos mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 264 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe az intézet szerint.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója az MTI-nek elmondta: felmérésük szerint a szocialista szimpatizánsok aktivitása csökkent az első fordulóhoz képest, a párt táborát lankadtság jellemzi, így valószínűtlen, hogy az MSZP kettőnél több választókerületben nyerjen.
    
A Szonda Ipsos várakozása szerint az MSZP jó eséllyel csak Tóth József angyalföldi körzetében nyerhet, a másik XIII. kerületi választókerületben pedig - ahol az első körben Szanyi Tibor mintegy négyszáz szavazattal maradt le a fideszes Szalay Péter mögött - ismét szoros eredmény várható.
    
Az intézet becslése szerint a Fidesz a még eldöntetlen 57 egyéni választókerületből 54-et szinte biztosan megnyer, és a három "billegő" körzet közül az edelényiben is valószínűleg győzni tud.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!